Megdugtam egy másik férfit, miközben a férjem aludt

Az az este pontosan olyan volt, mint a többi. A nappalit meleg, sárgás fény töltötte meg, a lámpák fénye puhán szétterült a falakon, halkan szólt a zene, a poharak csörrenése összekeveredett a nyugodt beszélgetéssel. Minden ismerős volt, egyenletes, mint minden alkalommal, amikor vendégünk volt. A Áronnal való tízéves barátságunkat ünnepeltük — egy férfit, aki már jóval azelőtt ismert minket, hogy családdá váltunk volna. Ő volt az esküvőnk tanúja, a fiunk keresztapja, és valaki, akiben mindig meg lehetett bízni.

A férjem, Gergő, aznap este különösen jókedvű volt. Hangosan beszélt, pohárról pohárra ivott, a saját viccein nevetett a kelleténél is hangosabban, és folyamatosan gesztikulált. Áron ennek az ellentéte volt — nyugodt, visszafogott, szinte mozdulatlan, ritka, halvány mosollyal. A válása óta egyre gyakrabban jött át hozzánk, mintha keresne valamit, ami hiányzott neki.

Egy kicsit távolabb ültem, egy pohár száraz fehérborral a kezemben, és figyeltem őket. Gergő már kipirult arccal csapkodta Áron vállát, folyamatosan beszélt, Áron pedig csak hallgatta, néha bólintott.

Egyszer csak találkozott a tekintetünk.

Nem volt hétköznapi pillantás.

Nem úgy nézett rám, mint a barátja feleségére. Hosszabban nézett. Túl sokáig. A tekintete lassan végigcsúszott rajtam — az arcomon, a nyakamon, a vállamon.

Lesütöttem a szemem, megigazítottam a ruhám pántját, mintha csak ez lenne az oka. De a testem már reagált.

Éjfél körül Gergő alig állt a lábán. Megivott még egy italt, motyogott valamit, és elterült a kanapén. Pár másodperc múlva már horkolt. Egyenletesen.

A csend megváltozott.

Ketten maradtunk.

— Segítsek elpakolni? — kérdezte Áron halkan.

— Nem… rendben van — válaszoltam.

Felálltam és a konyhába mentem. Hallottam, ahogy követ.

A mosogatónál álltam, folyt a víz, a poharak halkan koccantak, a víz végigfolyt az ujjaimon. Ő az ajtóban állt, a keretnek támaszkodva. Nem beszéltünk. Csak a víz… és Gergő horkolása.

— Jól áll ez a ruha… — szólalt meg végül.

Megmerevedtem.

— Köszönöm…

Nem fordultam meg.

Már akkor éreztem, hogy közelebb lép, mielőtt hallottam volna. A keze a derekamra csúszott.

A testem azonnal reagált.

— Mit csinálsz…? — suttogtam.

— Azt, amire egész este gondoltam.

A hangja a fülemnél volt.

Meg kellett volna állítanom.

Nem tettem.

Behunytam a szemem, hátradöntöttem a fejem. Az ajkai a nyakamon — nedvesen, újra és újra, egyre gyorsabban. A keze lecsúszott a csípőmre, a combomra, majd vissza, egyre feljebb húzva a ruhám.

— Halkabban…

Megfordított.

A tekintete már más volt.

— Térdre.

Lassan letérdeltem a hideg padlóra.

Kicsatolta az övét, kigombolta a nadrágját. A cipzár lehúzódott, és a kemény farka előbukkant.

Megnyaltam az ajkaimat.

A kezébe fogta a farkát, és az arcom elé húzta a farkát.

— Nyisd ki.

Kinyitottam a szám, és lassan ráereszkedtem a farkára. A nyelvem végigcsúszott a farkán, éreztem a lüktetést.

— Mélyebbre.

A keze a tarkómon. Finoman nyomott. Mélyebbre vettem a farkát. Még mélyebbre.

A mozdulat ismétlődött. Be. Ki. Be. Mélyebbre.

A nyál lecsorgott, minden nedves volt, csúszós. Halk, ritmikus hangok.

Az alsóneműm teljesen átázott.

— Nézz rám.

Felemeltem a tekintetem anélkül, hogy megálltam volna. Nézett. Gergő horkolt.

Ez csak fokozta.

Hirtelen kihúzta a farkát.

— Elég. Akarlak.

Felhúzott, a hideg üvegnek nyomott.

Lehúzta a ruhám. A mellem szabaddá vált.

Durván markolta, addig szorította a mellbimbóimat, amíg fel nem nyögtem.

A szája a mellemre tapadt, közben a másik keze lecsúszott a lábam közé.

Félrehúzta az alsót, és megérintette a nedves puncimat.

— Teljesen nedves vagy…

Az ujjai becsúsztak, szétfeszítettek, egy ujj, majd kettő. Lassan. Mélyen. Be. Ki. Be újra.

A testem megnyílt.

— Dugj meg…

Kihúzta az ujjait, végighúzta őket a farkán, majd a farkát a puncimhoz vezette.

— Nézz rám.

Ránéztem.

Egy erős mozdulattal a farkát teljesen belém tolta.

A testem rászorult a farkára.

— Kurva szoros vagy…

Mozogni kezdett — ki, be, erősebben, mélyebben, megállás nélkül.

A nedves hangok betöltötték a konyhát.

A lábaim köré fontam.

A hüvelykujja a csiklómon — körök, gyorsabban, erősebben.

A feszültség nőtt.

Aztán elélveztem.

A testem újra és újra összerándult a farka körül.

Még pár erős lökés, egyre gyorsabban, majd a farkával bennem ment el, meleg lüktetéssel.

Megálltunk.

Csak a légzés.

A nappaliban Gergő még mindig horkolt.

Lassan kihúzta a farkát.

Éreztem, ahogy a meleg lefolyik a combomon.

Egymásra néztünk.

— Sajnálom…

— Ne.

Felöltöztünk.

Visszamentünk, mintha semmi sem történt volna.

Gergő aludt.

Az ajtóban Áron megcsókolta a kezem.

— Jó éjt.

Az ajtó becsukódott.

Később, az ágyban, a férjem mellett fekve a plafont néztem.

Még mindig éreztem a meleget a lábaim között.

Nem gondoltam a holnapra.